Fagyöngy eltávolítása

01.08.2021

Már a skandináv mitológiában is megjelenik a fagyöngy, az ebből készült nyílvessző támasztotta fel a vikingek istenét, így ők rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítottak neki. Napjainkban azonban már tudjuk, hogy ez a félparazita növény milyen kártékony tud lenni fáinkon. Sajnos igazán professzionális megoldás nem volt az eltávolítására, ezért pár évvel ezelőtt elkezdtünk alkalmazni egy kísérleti módszert. Azóta már volt lehetőségünk megnézni egy-egy korábbi munkánkat; a technikáról és az eddigi eredményekről szeretnék most beszámolni.

A fagyöngy a fotoszintézist maga végzi, de a vizet és a tápanyagot a fáktól, a gazdanövényektől veszi el, ezért félparazitának minősül. Terjedését főleg a madarak segítik, mivel a ragacsos álbogyó a lábukra ragad vagy éppen elcsipegetik, majd más fákra pottyantják a magokat. Ezek az ág- és kéregzugokban megállnak és kicsíráznak, a gyökereiket pedig a kérgen át a fa szállítószöveteibe mélyesztik.

Ez a félparazita növény a levélzet és a vékony ágak gyarapításához elveszi a fa ágaitól a vizet és az abban oldott tápanyagokat, ami önmagában is elég probléma lenne, hiszen így kevesebb nedvesség jut az ágvégekhez, amik ezért nem ritkán visszaszáradnak. Azonban a plusz súly és a vitorlafelület megnövekedése is jócskán megnehezíti a fagyönggyel terhelt fák életét.

A szakirodalom szerint a fagyönggyel fertőzött ágat vissza kell csonkítani, hiszen a fában lévő gyökereiből is képes újra kisarjadni. A csonkítás azonban nem tesz jót a gazdanövénynek és valószínűleg több problémát generál, mint amennyit megold. És egy szépen zöldellő fa egyszer csak egy póznává és pár csonkká változik, ami valljuk be, nem igazán esztétikus látvány.

Ezen a problémakörön rengeteget törtük a fejünket és a kollégákkal kitaláltunk egy alternatív kezelést. Egy, a gyümölcsfametszésben már ismert technikát vettünk alapul. A fagyöngy leveles hajtásait levettük és a fertőzés alatt egy jó arasszal készítettünk egy apró bevágást, természetesen kézifűrésszel.

Pusztán a levélzet lemetszése is hátráltatja valamelyest a fagyöngyöt, de a bevágás hatására felborul a fa hormonháztartása és jó eséllyel elhalnak a fában lévő gyökerek. A metszés alatt általában vízhajtások indultak, amelyek optimális esetben feleslegesek, mert a fagyöngy elhal és az ágvég ismét erőre kaphat. Ez a legjobb verzió. Azonban, ha az ágvég tovább gyengülne, akkor a következő beavatkozás során nem csupán a csonkolás marad, hiszen korábban elősegítettük a vízhajtások létrejöttét, amik cirka egy év alatt szépen megerősödhettek. Ezek a vízhajtások pedig enyhíthetik a korona-gyökér egyensúly felborulását és a fa számára éltető lombozat egy jó része megmaradhat.

Voltaképpen mi lett ebből? Milyen eredményességgel lehet eltüntetni a fagyöngyöt fáinkról?

Összességében még nem végeztünk kontrollt minden fánál, amelyen ezt a kísérleti technológiát alkalmaztuk, de jó pár esetben volt szerencsénk visszalátogatni. Ezeknél a fáknál mintegy 75-95%-os volt a siker. Ami azért lássuk be, ebben a szakmában nagyon is jónak tekinthető egy-egy év leforgása alatt, hiszen az újjáéledt fagyöngyök akár az ökológiai sokféleség jegyében néhol maradhatnak is, de ismételt eltávolításuk sem túl nagy feladat. Bizonyos fafajoknál a vízhajtások képződése szinte el sem indult és az általunk generált sebek szinte azonnal begyógyultak. És voltak olyan fajok is, amelyek másodlagos koronát hoztak. Hogy mit is jelent ez? Kvázi koronát hoztak létre a koronában. Itt egy hajtásválogatás után egészen szép állapotban tudtuk átadni a fákat.

Egy korábbi bejegyzésemben írtam egy külföldi képzésről, amelyen jómagam is részt vettem. A diáktársaimmal beszélgetve a fagyöngy-téma is szóba került. Tőlünk nyugatabbra például fekete fóliával próbálják letakarni a fagyöngy helyét, hogy ne kapjon fényt a fotoszintézishez. Ez változó sikerekkel ugyan, de működik. Illetve nemrégiben mutattak be egy kemikáliát, amit a fa törzsébe injektálnak és viszonylag gyorsan megszabadítja a fát a fagyöngytől - persze ezen módszer után sem úszható meg a száradékok lemetszése.
Azt mindenesetre remek látni, hogy egymástól szinte függetlenül a szakma képviselői ugyanarra a problémára keresik a megoldást nyughatatlanul.