Sebkezelés – kell ez nekünk? 

Gyakran felmerülő kérdés, hogy a metszések után az ágak metszlapjait vagy éppen más fizikai behatás (például letolatás) okozta sérülések felületét hogyan és mivel kezeljük. Már rögtön az elején hadd spoilerezzek: a legtöbb esetben sehogy. Ez számomra is egy hosszú tanulási, tapasztalási folyamat volt, ami persze még mindig nem ért véget. Ebben a bejegyzésben igyekszem körbejárni a témát, bemutatni a folyamatokat és minden lehetséges kérdést megválaszolni. 

A szándék, hogy valamilyen sebkezelővel segítsünk a fának, nagyon nemes, ugyanakkor a természetes folyamatai ellen dolgozunk ezekkel a jórészt kencékkel. A belső lerekesztés létrejöttéhez szükséges a fa rostjaiba jutó levegő; tulajdonképpen erre a bejutó levegőre lesz immunválasz maga a lerekesztés.

A természetben is gyakran előfordul ágvesztés – akár a törzs feltisztulása közben, akár egy vihar is megtépázhatja az erdei fákat – így erre megvan a saját módszerük. A sérüléstől beljebb mintegy tálka alakban a fa lerekeszti a szállítószöveteket a sejtek eltömítésével – ez erdei körülmények között szinte áthatolhatatlan a gombák számára. A lerekesztésből kieső farészek viszont a lebontó gombák martalékává válnak, kipuhulnak, majd szinte teljesen eltűnnek. Eközben a kallusz, a külső sebzáró hegszövet helyreállítja a folytonos kéregborítást – itt látványos is, hogy az extrém növekedés miatt feszesebb a kéreg. Amint teljes a záródás, az addig bejutott farontók levegő hiányában elpusztulnak. 

A természet külön kis csodája, hogy a lerekesztésen kívüli elhalt farészeket a lebontó gombák eltüntetik, így a sebzáró szövetek egy lyukat nőnek be és nem kell egy zárvány (halott, száraz fadarab) benövése miatt évekig vergődnie a fának.

Nézzük meg, hogy mi történik akkor, ha ebbe a folyamatba belenyúlunk!

Metszés után azonnal lekenve a sebet a belső lerekesztés csak később fog kialakulni. Ami persze annak ismeretében nem lenne gond, hogy ezek a szerek gombaölő hatással bírnak, hiszen így ezt megoldják a fa helyett. A probléma így nem biztos, hogy másnap fog jelentkezni, de fél-egy év múlva (ez termékfüggő) elmúlik a gombaölő hatás és berepedezik a festék. Ekkor azonban sok esetben jobb körülmények alakulnak ki a gombák számára, hiszen egy rosszul szellőző, nedves közegben tobzódhatnak. Mintha csak bezacskóznánk egy kenyeret és azt figyelnénk, ahogy egyre kevésbé gusztusos dolog lesz belőle. 

A természetes folyamat során a belső lerekesztés vigyáz a fa mélyebben lévő szöveteire és közben ez a minimális kis odú kiszárad; az előző példát alapul véve: kint marad a konyhapulton a kenyér és megkeményedik.

Sajnos a fasebkezelők eltakarják az így kialakuló odúkat és az is gyakori, hogy beszakadva mélyebb odúkat rejtenek, illetve akár gombatestek is nőhetnek a sebkezelt részeken. 

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy városi környezetben lényegesen melegebb van, így a farontó gombák is extrém gyorsasággal tudnak haladni. Éppen ezért a szakma vágya, hogy segítsen a fasebek zárásában érthető és jogos, de a kutatások sajnos még mindig azt igazolják, hogy a természet jobban tudja megoldani ezt a problémát, mint mi.

Ami viszont kifejezetten a szakmában dolgozókon/a fákat metszőkön múlik, az pedig nem más, mint hogy éles, tiszta eszközökkel, rendszeresen apró metszésekkel alakítják-e a fákat vagy marad a motorfűrészes "faápolás" 10-15 évente.

A kollégákkal jelenleg arra törekszünk, hogy 8 cm átmérőjű sebnél – ha lehetséges, – ne okozzunk nagyobbat, ezt a legtöbb fafaj még kényelmesen bezárja városi körülmények között is. Illetve külföldi kollégáknál már látom, hogy az ennél vastagabb ágak levágásánál fél-egy méter hosszú csonkot hagynak. Így bejut a levegő, a fa lerekeszt, de mivel hosszabb az út, amit a gombáknak meg kell tenniük, így van esélye a fáknak a természetszerű működésre. És persze amint ledobta a kérgét a száraz ágcsonk, vissza kell menni letisztázni, hogy az a sebzárásnak se legyen útban. Ez a technológia a rendszeres, apró beavatkozásokon alapuló faápolás forgatókönyvébe illik, jelenleg ez a legjobb fasebkezelés.

Ahol viszont elengedhetetlen a mesterséges sebzárás, az a gyökérvágás, amelyre elsősorban építési munkálatok miatt kerül sor. Mivel a föld alatti nedves közegben a farontók nagyon jól érzik magukat, így a metszési sebekre "mesterséges kérget" kell kialakítanunk a fasebkezelő szerekkel. (A gyökérmetszésről egy korábbi bejegyzésben is írtam a gyökérfüggöny kialakítása kapcsán.)

Sajnos a gyökerek metszését az esetek túlnyomó részében nem faápolók végzik, hanem az építőiparban dolgozók vagy a munkagépeik. Emiatt sokszor nem is metszésről, sokkal inkább roncsolva tépésről beszélünk, ilyenkor extrém méretű lesz a fertőzési kapu is, így a bekorhadás is elkerülhetetlen.

Ha bármilyen földmunka közben gyökeret találunk, esetleg el is szakad vagy megsérül, mindenképpen le kell tisztázni a sebet és vastagon lekenni a sérült részeket.

Mivel a gyökerek sebzárása a föld alatt nehezen követhető, ezért a gyökérvágást követően a gyöktő műszeres vizsgálata, illetve a korona esetleges visszaszáradása szolgál csupán támpontként számunkra.

Törzsön kialakuló kéregsérülésekre (pl. letolatás) már van egy igencsak nagy hatékonysággal működő kezelési mód, ez pedig az ArboTape nevű fólia, amely teljesen körbeveszi a sérült részen a fát és egy évig lezárja a sérülést. Ideális esetben alatta végbemegy a sebzáródás. Bár ennél szűk keresztmetszet az, hogy a sérülést követő pár napban, de lehetőség szerint inkább pár órában fel kell tenni a fóliát és ügyelni kell rá, hogy egy évig ne legyen bolygatva – ez utóbbi közterületi fáknál különösen nagy kihívás.

Egyébként jómagam is – az itthoni mintákat alapul véve – nagyon sokat kísérleteztem többféle sebkezelő szerrel. Aztán ahogy az évek során visszajutottunk egyre több általunk ápolt fához, úgy azt tapasztaltuk, hogy ez sajnos nem segíti őket kellőképpen. Közben pedig ezeket a benyomásainkat megerősítették a külföldi továbbképzések is, ahol a sebkezelést már egyáltalán nem oktatják a faápolóknak, helyette a megfelelő metszési szögekre, tiszta metszlapok kialakítására és nagyon sok más szempontra helyezik a hangsúlyt.